nkdev

Baseball sapka – igényesség, egyediség, hordhatóság! 2021-07-22

 

sapkák

sapkák

Baseball sapka szezon az erősebb napos órákkal, olykor akár már márciusban is elkezdődhet és október végiéig is tarthat. Ez nem csak azt jelenti, hogy divatosan lehetünk benne, de megvédi fejünket, szemünket és bőrünket is a nap erős és káros sugaraitól. A kétkezi munkások mellett érdemes azokra is gondolni baseball sapka tekintetében, akik csak részben dolgoznak kint, a szabadban. Felszolgálók, pincérek, baristák, hostess lányok, parkolóőrök, állatkertben dolgozók és még sok más szakma képviselői számára is ideális viselet lehet a melegebb napokon. Baseball sapka, mint munkahelyi öltözet, nem igazán elterjedt, sokan bele sem gondolnak, hogy milyen fontos marketing és reklámértéke lehet. Egy kávézó vagy egy fiatalos étterem megítélésében nagy szerepet játszik, ha az ott dolgozók ruházatán és kiegészítőin is megjelenik a hely neve, logója vagy emblémája. Nem csak hirdet, de egyértelművé is teszi, hogy kitől tudunk rendelni vagy segítséget kérni. Munkatársai számára, akik a benti és a kinti rész között járkálnak, pedig megoldás lehet az erős napsütés ellen, védve ezzel fejüket, megkímélve őket a fejfájástól vagy a hunyorgástól. Napszemüveg vagy folyamatos árnyékolás helyett alkalmasabb egy baseball sapka, amely egyszerre lehet praktikus, trendi és reklámozhatja a kávézó vagy étterem nevét is egy gépi hímzett céges logóval vagy emblémával. Ha bármilyen munkaruha akkor a http://gildanpolo.hu webáruház!

Comments (0)

Céges póló alacsony áron 2020-08-28

céges póló

céges póló

Ön is keres egy webáruházat, ahol mindenféle minőségi céges pólókat csináltathat? Jó lenne tökéletesen megbízható helyről rendelni? Nem akar csalódni a céges pólók stílusában? Ebben az esetben bátran jöjjön és tekintse meg mindig megújuló weblapunkat, hiszen a www.gildanpolo.hu –n fantasztikus ajánlatokkal várunk mindenkit. A Gildan Póló Webárházban a céges pólókat többféle emblémázással csináljuk. Így választhat hímzés, fólianyomás, transzfer nyomás és szitanyomás közül. Nálunk a céges pólók akár férfi, női vagy unisex formában is megrendelhető. Amennyiben felkeltettük érdeklődését, de maradtak további kérdései és kérései a témában, bizalommal forduljon hozzánk, hiszen készséggel állunk rendelkezésre. Mire vár hát? Válasszon minket és garantáltan nem kell majd csalódnia. Gildan Póló Webáruház: a céges pólók otthona.

Comments (0)

Transzfer és fólia nyomás 2019-01-27

céges póló

céges póló

Amikor rátaláltam a www.gildanpolo.hu weboldalra, tudtam, hogy nagyon jó helyen vagyok végre. Egyrészről éppen olyan shopot kerestünk a cégnél, ahol vállalati logóval nyomott pólókat csináltathatunk. Másrészről én magam is szerettem volna egyedi pólókat csináltatni. A Gildan Pólónál láttam, hogy négyféle emblémázási lehetőség van. Fólia nyomás, transzfer nyomás, szitanyomás és hímzés. Az óriási termékpalettában találtam mindenféle pólókat, galléros pólókat, ingeket, formaruhákat, polár és sportos öltözékeket, széldzsekiket, kabátokat, mellényeket, gyermek ruházatokat, törölközőket, sapkákat vagy akár táskákat, láthatósági munkaruházatokat és reklámajándékokat is. Persze azóta törzsvásárló vagyok, hiszen végre egyedi stílusom lehet. Itt a minőség szuper áron van, és ezért szeretem mindenhol emlegetni a Gildan Póló Webáruházat. Neked is ezért ajánlom most.

Comments (0)

Szeretjük a Gildan Pólót 2017-09-16

céges póló

céges póló

Minden évben csapatépítésre indulunk a céggel, és ilyenkor rendszerint új egyedi, céges pólókat csináltatunk. Sajnos van már rossz tapasztalatunk is a termékekkel, és hozzáállással kapcsolatosan, hiszen volt, hogy nem időben küldtek ki valamit, vagy hamar elszakadt az egyen fölső. Szerencsére, mióta a Gildan Póló profi szakembereire bíztuk a vállalat emblémájával ellátott ruházatok készítését, semmi probléma nincs már. Mindig, minden időben kész lesz, és már küldik is a megrendelésünket. A pólók minősége pedig abszolút kifogástalan, szerintem még az unokáink is hordhatják majd, ha szeretnék. Kedveljük továbbá, hogy megannyi termék közül szemezgethetünk kedvünkre, hiszen így végül mindenkinek lehet olyan pólója, ami az ő stílusa. Vannak sima pólók, ingek és galléros pólók is, de rengeteg más egyéb kategória is, mint például táskák, sapkák, gyermek ruhák, láthatósági munkaruhák, reklámajándékok… Igazán jutányos áron rendelhetők az emblémázott ruhadarabok, így mi kitartunk továbbra is a Gildán Póló mellett.

Comments (0)

Galléros póló hímzéssel 2015-11-23

cégespólóRégebben nem volt olyan nagy választék munkaruhákból mint most. A jelenlegi kínálat hatalmas így minden szakma megtalálhatja az ő munkájának megfelelő ruházatot. Körülbelül 15 évvel ezelőtt például elég volt egy fehér köpeny a konyhában manapság azonban a köpenyek mellett számos más praktikus munkaruházatból lehet választani. Vannak amik a biztonságot szolgálják hiszen az mindenhol nagyon fontos, vannak azonban most már olyan ruhák is amik funkcióik mellett rendkívül kényelmesek és divatosak is egyben. Ki nem szeretne ilyen ruhában dolgozni addig sem a sajátját kell használnia. A dolgozói elégedettséget is jelentősen lehet ezzel az egyszerű módszerrel növelni és talán még az elhivatottságnak is használ. A cég iránt tanúsított lojalitást erősítheti egy hímzett cég logóval díszített galléros póló is. Az még ráadás lehet, hogy ha a ügyfelekkel találkoznak a dolgozók azt a benyomást keltik az ügyfélben, hogy ennek a cégnek az összes dolgozójához fordulhat kérdéssel mert mindenki egyformán profi.

Comments (0)