nkdev

Kreatív hobby webáruház 2016-05-18

kreativ hobbyEsküvő kapcsán nagyon sok weboldalt és üzletet meglátogattam. A célom az volt, hogy mindent úgy oldjak meg, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki anyagilag. Ezért amit csak lehetett, megoldottunk magunk. Gondok itt például a dekorációra. Látva, hogy mennyit kér egy dekoratőr azért, amit mi is meg tudunk csinálni, úgy döntöttem, hogy „házilag” készítjük a dekorációt. Nagy terveim voltak, hogy majd így hajtogatunk, úgy vágunk. Meglátogattam ötletekért sok kreatív hobby üzletet és webáruházat, aztán végülis a lehető legegyszerűbb dolgot választottam. Szerencsém az volt, hogy az étteremnek sok megmaradt dekorációs eleme volt és felajánlotta, hogy térítésmentesen használhatjuk, ha van abból, amit szeretnénk, annyi, amennyi kell. Ez kapóra jött, hiszen nem olcsó például az asztali futó. Hosszas keresgélés után rátaláltunk a kedvenc színemre, a lilára és tudtam, ilyen lesz a dekoráció. Egyedül a led – falért kellett egy csekély összeget fizetni, de megérte. Az étterem azt is vállalta, hogy ki is helyezi a dekorációt, nekünk csak azt kell, ami azon felül még kívánság. Nem volt azon felül és nem bántam meg. Gyönyörű lett és pont elég. Persze tudom, vannak olyan menyasszonyok, akiknek ez nem felelt volna meg, de ezért vagyunk emberek, különbözünk.

Comments (0)