nkdev

Megfelelő tárgyalóasztal kiválasztása 2016-07-25

tárgyalóasztalTöbb hónapon át keresgettük fiatal barátaimmal az az irodahelyiséget, ahol elkezdhetjük végre a munkát és kialakíthatunk egy olyan fiatalos, kényelmes és bizalomgerjesztő helyisége, ahová szívesen betérnek a település tizenévesei. Ilyen iroda, illetve helyiség ugyanis nem volt nálunk és úgy tapasztaltuk hatalmas szükség lenne rá az év minden napján. Ennek okát nem szeretném hosszan részletezni, legyen elég csupán annyi, hogy a szülőknek több tíz kilométerre kell járniuk dolgozni annak érdekében, hogy biztosítva legyen a család megélhetése, a kiskamaszok pedig csak csellengenek a napközi után. Tervünk megvalósításában szerencsére a polgármester is partner volt és azonnal felajánlotta, hogy ha megtaláljuk a megfelelőnek tartott helyiséget akkor segít pályázatok útján beszerezni a megfelelő irodabútort, a társalgóba a babzsák foteleket, egy tárgyalóasztalt és kapunk egy lapos tévét is ahogy ő mondta, hogy legyen hol nézni a kedvenc sorozatokat, a nem régen megjelent DVD filmeket vagy hallgathassák kedvenc együttesük CD-jét.

Comments (0)

Tárgyalóasztal üzleti megbeszélésekhez 2016-05-16

 

tárgyalóasztalA tárgyalóasztalnál figyelembe kell venni egy két dolgot a vásárlás kapcsán. Nagyon sokan nem veszik figyelembe az iroda nagyságát és egy kis irodában nagyon nem mutat jól egy nagyméretű tárgyalóasztal. Ha már meg van az iroda mérete, akkor már csak azt kell eldönteni, hogy hány főre tervezik az ülésrendet. Tehát ha bővül a létszám, akkor is még kényelmesen el lehessen elférni a tárgyalóasztalnál, ha a megfelelő nagyságot választják a vásárlás során. A tárgyalók sokszor nem csak tárgyalásoknak ad helyet, hanem különböző prezentációkat is meg lehessen ott tartani. Ezért még inkább fontos a tárgyalóasztal kiválasztásánál, hogy maximálisan az elvárásoknak a legjobban megfeleljen. Nálunk igen sok félét tudunk ajánlani, bemutatni, különböző formákat, színeket és anyagban is sok féle található meg. Nagyon sokan szeretik a most is kapható ovális alakú tárgyalóasztalokat, de ugyan csak nagyon kedveltek a hosszúkás téglalap alakúak is. Kényelmesen ellehet helyezkedni ezeknél az asztaloknál és nap végére is mindenki jól érzi magát, tehát ezeknek a tárgyalóasztaloknak ez is lenne a feladatuk, hogy a megfelelő kényelmet tudják biztosítani a használójának. Ha ezt biztosítani tudja egy asztal, akkor már jól választottunk. Részletes keírás itt: www.irodabutotom.hu

Comments (0)